fresh

No comment.

The freshest meat at cubana... Ujdonsult lakotarsunk Anita, aki az angival toltott tomeny hetek ota tarto osszezartsag utan is jokedvunek tunik. Egyenlore ongyilkossagot sem kiserelt meg, egeszen picsa-able nek mutatkozik...

The headchef, Armando, from Bolivia. Makes our life sweet as chocolate muse...

"The local lunatic", Ann. Asszem elmult mar 60 eves, de minden nap a a cubanaban ul es iszik, mint egy nemnormalis. Zsenialis kreativitassal zaklatja a vendegeket, kulonbozo nyalanksagu problemakkal, mint peldaul szerinte rosszul fogjak az evoeszkozt, vagy ne egyenek meg, mert tul forro, ilyesmi. (egyszer egy fiatal srac costumerhez odament es kozolte, h szerinte a lany akivel -eppen egy asztalnal ulve, randiszeruen vacsorazott- nem valo hozza, mert uggly es latszik a szemen, h very stupid as well.) Ha elzavarjuk, h ne baszogassa a tejelo vendegeket, megsertodik es istentelen valasztekossaggal kezd el torokbol karomkodni, olyan igaz brit szokinccsel, amelyet a kiralyno megirigyelhetne. Eloszeretettel nyul ala a konyhasfiuknak akik nem tanulva el mereszelnek haladni a torzsbarszeke mellett... Mindig magaval hord egy jegyzetfuzetet, amibe felirja, h mikor erkezett es mikor hagyta el a cubanat, arra az esetre, ha masnap nem emlekezne... Nem vicc.

Egyebkent kurvajofej, es nagyon szereti mindenki, csak kis turelem, es megertes kell hozza. Az en nevemet, korulbelul 7 honap alatt sikerult megtanulnia, de azota masokat is tamaranak hiv...

every single staff-member at cubana takes its job deeply seriously, just like "Angie" above

News

Kedvenc barataim!

Ha lenne meg kozuletek olyan, aki nem ertesult rola. Egy jo par honapja keszulok Ausztraliaba, eddig nem tudtam semmi pontosat, a vizumkerelmem rohadt sokaig huzodott.
Karacsony ota, csak itt logok a levegobe, mennek is meg nem is, itt vagyok meg, de mar nem igazan.
Ugy nez ki, h lezarult az ugyem, penteken megkaptam a vizumot, az utlevelem mar a kovetsegen van, pecsetelik a napokban.

Napok kerdese, h kideruljon a pontos idopontja az utazasomnak.
Sajnos szetvalunk Pupuval. Nem tudom meg mi lesz velem nelkule, de olyba tunik, o egeszen jol viseli a dolgot, ugyhogy igyekszem nem csinalni lelkiismereti ugyet a dologbol, amig nem muszaj.

Szoval minden cool. Var a munka, az uj elet, es ugy nez ki a lakas amiben lakni fogok sem lesz tul rossz, itten meg lehet tekinteni, a fonokom a napokban vasarolta, es geccccccccccciiiiiiiiiidurva. Itt fogok lakni, es kozvetlenul a beachen van!!!!! AAAAAAAAA
http://www.myhome.com.au/buy/vic/melbourne-city/port-melbourne/apartment/p000ehjd/#/

Tudom, h nem irunk soha, es faszok vagyunk, meg minden, de na.
Igerem ezentul fogok. lesznek ujdonsagok, sztorizhato elmeny, ilyesmi.

Nagyon hianyoztok mind, szeretunk titeket, satobbi.

Mulder

Télváró

A szembenlévő ház tetején kisebb termetű hollók ülnek, három pontosabban. Ahogy jön az ősz, úgy kerülnek elő. Nem varjak, izmosabb, peckesebb alkatuk van, mattabb a színük, kétségkívül a tower híres egyedei, bár urbánus szemétevő lévén egészen aprótermetűek, akárcsak a varjak. Ha elsétálsz melletük végigkövetnek a szemükkel, és úgy tudnak nézni, mint az anyák… Tudják, ha hazudsz, ha rosszalkodtál, és kiszúrják, ha összekoszoltad a ruhád. Ijesztőek. És van valami nagyon tiszteletreméltó bennük, nehezen tudnám megmagyarázni…

A téglaházak tetején buliznak, mint marypoppins, de a london történelmi koromjától retkes kerámia kémények és a kapitalista jövő digitális tv antennái között valamely erős és örökkévaló szimbólumként csámpáznak, ők mindig itt voltak, kortalanul london hollóiként…Régi és új között ők a most. Várják a telet, mindig tisztában vannak a következővel, és a magasból minket néznek. A téllel újra elmúlik minden. Nem azt vizsgálják ki vagy, ők már látják, h csak voltál. Az a fontos most, ki voltál. Ki voltál eddig? Az a fontos, h te meglátod –e. Érzed-e a szagát a végnek? Hallod, ahogy levisszük most a hangsúlyt a mondat végén? Elmúlt tetteidről hivatottak tudósítani. Értsd magad tisztán, és lásd a lyukakat, amiket jövőre már ciki szigetelés nélkül felejteni.

Egy kicsit szánnak is minket, szánalmas ahogy egy ember félni tud. Ahogy szenved a régitől és retteg az elkövetkezendőtől. Ahogy az evolúció csúcsán, két lábon jár, de a természet előtt letérdelni képtelen. Fejethajtani sajátmaga előtt. Nem, nem. Az a kis csillogó nedvesség ott a szemünk sarkában, nem könny, hanem a habzó nyálunk, amit zseniális intelligenciánk révén 2000év alatt sikeresen megtanultunk ívesen a saját szemünk közepébe köpni.

Mikor adtad meg magad őszintén és alázattal az életednek utoljára? Biztos, h könny csorog az arcodon?

Hagyd elmúlni most a mostat, ma van a napja. Lásd be, h nem győzhetsz, és ez a belátás lesz az aranyérem a magunkkal vívott olimpián…

Anyam jol odamondja

Mi húzza vissza a vizet?

Milyen jó lenne magánbíróságot felállítani! Óh, milyen megkönnyebbülés lenne odafordulni, mikor nem vagyunk tisztában a helyzetünkkel! Mikor azt hisszük, hogy mégis, pedig dehogy… Beadnánk egy keresetet, ha nem tudjuk eldönteni, kinek van a családban, a munkahelyen, a politikai vitapartiban igaza.

Mennyivel könnyebb volt régen! Merev szabályok uralták a világot, amik mederben tartották a viszonyokat. Az egyiptomiak kegyetlenek voltak, a görögök mítoszokat, isteneket álmodtak maguknak, a rómaiaknál a katonás rend volt a norma. Ma nem divat a máglyahalál, a keresztre feszítés – legalábbis a maga konkrétságában (bár néha lehet, hogy nem ártana).

Mindenki úgy érzi, ő a vesztes. Magunkban csak a dicsőséget, a másikban a gyalázatot látjuk, fortyog a sértődöttség keserű leve. Itt egy hátba szúrásra derül fény, amott egy láb lendül előre, megint máshol rohamra készülődik egy újabb infarktus.

Olyan ítélőszék kellene, ahol mindenkit felülbírálhatnak, de fel is menthetnek. Ahová fordulhatna az embrió, perelve a vákuumpumpát, a nem kívánt gyermek a simogatás hiánya miatt, a csecsemő, aki bár anyai ölelésre vágyik, intézetbe kényszerül.

A magánbíróságra mehetne a tanár, akinek a krétáért könyörögnie kell, a melós, aki munkanélkülivé vált, miközben a főnökét elnyelte egy drága, külföldi menedzseriskola. Sérelmeire ott találhatna orvoslást a nyugdíjas a tőle teljesen idegen hazugság- kommentárért a hentesnél: a csirkenyak a kutyának lesz…

Az árvíz miatt földönfutóvá lett embereknek a taláros testület elintézné, hogy módosuljon a víz halmazállapot változásaira vonatkozó törvényszerűség. Fellebbezhetnének a hazájukat elhagyni kényszerülők, akik nekünk idegenek, de befogadjuk őket, mert ki tudná nálunk jobban, milyen kemény dolog zsebkendőnyi területen manőverezni… Ki meri vitatni az állításomat: a politikai vezetők cinkossága nélkül a legügyesebb panamista sem tudna érvényesülni?

Privát bíróságnál érvelhetne a kelet-magyarországi munkaerő, aki dolgozna, a szegény, de nincs hol… miközben Győr környékén segéd-és betanított munkások tömegeit foglalkoztatnák, de nincs, vagy fanyalog, a jelentkező. Azt hallom, mifelénk már titkolják el a diplomát, hátha úgy könnyebben jutnak az alacsonyabb végzettséget kívánó kenyérkeresethez…

Úgy, de úgy „feldobnám” azokat, akik a szülő adózott jövedelméből teszik zsebre az albérleti díjat – (csitt!) ha én magam is nem lennék tettestárs. Ami gazdaságos a magánembereknek, őrületes deficit az államnak, vagyis mindnyájunknak. Ki gondolná, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem jelent óriási üzletet egy lakás bérbeadása – persze, ha rendesen adóznak is utána. Magyarországon a legfrissebb statisztikák szerint 70 ezren fizettek be ilyen címen jó 17 milliárd forintnyi adót. Ők kénytelenek számlát adni, mert - ténylegesen vagy formálisan - vállalkozások bérelnek tőlük lakást, irodát. Becslések szerint legalább kétszer, de inkább háromszor annyian lehetnek a feketén, mint a legálisan bérbeadók. Szorozzunk?! Tanulmányozzuk a hirdetéseket!

Lelki ítélőszék előtt vallhatna az is, aki azt mondja: aranyos kutyuskám, s közben a szemével már keresi a megfelelő követ…

Mennyi nő írhatna beadványt ehhez a képzeletbeli igazságszolgáltató szervhez, hogy elküldték a munkahelyéről, mert fiatalabbat, csinosabbat vettek fel a helyére. A munka világában a nemek szerinti megkülönböztetés kultúrnemzeteknél nem is szokás. Érthetetlen, hogy egész Európában makacsul tartja magát az a tétel, hogy szakma, karrier és családanyaság összeegyeztethetetlen. Ádám és Éva óta, valószínűleg a kromoszómaalakulások véletlene folytán – kultúráktól, vallási hagyományoktól függetlenül – állandó a harc nők és férfiak között. Valószínűleg így lesz ez az idők végezetéig. A magát erősebbnek tituláló nem a gyengébbet már a nevezéskor kiselejtezi a szellemi párbajból, de mi, nők türelmesek vagyunk, hiszen a természet kihordásra szemelt ki bennünket. Na, persze, azért néha elszakad a cérna, s a családot összetartó nő, anya önbizalma olyanná válik, mint egy lejárt szavatosságú szendvics az utasellátóban.

Ha egy ilyen téma kerülne az általam vágyott magánbíróság elé, ami biztosan férfiakból állna, talán még egy élcet is megengednének. Egy amolyan nőfaló Zola-félét: „Olyan furcsák a nők. Néha azzal szórakoznak, hogy feláldozzák magukat.”

Ügyvédünk is lenne, naná. Vajon mennyit fizetnénk az érdekvédelemért? …

Minden, ami jó a világon, az önzetlenül, ingyen van. Madárdal, szél, nap, langymeleg. Azt mondják, árvízkor az húzza vissza a vizet.

SZ.J.

Helyzetjelentes

kedves bebinyulaim!

szupergorl es demonvumen ujra ugrasra keszen majmostjolmegmutatja megint!
Koltozunk... Kepek es egyeb informaciok uj "titkos batmanbarlangunkrol" a kesobbiekben varhatoak, csak eloszor vennem kell egy fenykepezogepet...
Es akkor megyunk es meghoditjuk a vilagot, megmindigm, marmegint, satobbi.

MULDOR, meg megy haza! 25iketol augusztus 02ig tartok majd fogadoorat, idopontkeres matol eletben, de csak furgen kisbarataim, mert a promocios jegyek mar elkeltek.

Sok volt, eleg volt, azt hittem en, de kozben nem is. Kicsit megrepedt a szivem, aztan mostmar gyogyul, deazert meg jol hazamegyek, es akkor szoli, fodrasz, mukorom, plaza... nagyifele paprikascsirke, palinka es miegymas.

nagyon akarlak titeket latni!!! Mindannyiotokat!!!!

Tsok, M.

komment

comment Beérkező levelek

						Válasz Válasz mindenkinek Továbbítás Nyomtatás Ági hozzáadása a Címtárhoz Levél törlése Adathalászat jelentése Eredeti megjelenítése Üzenetének szövege fura karaktereket tartalmaz?
		Ági Margittai	saját magam részére	részletek megjelenítése	15:07 (2 órája)

szeretlek nagyon. Te is pontosan tudod mit kell tenned.

"Csak Egy Világ Van

nincs hol eltévedned
minden csupán egy szerep

nincs kit elküldened
nincs kit marasztalnod

nincs mit választanod
nincs miről lemondanod

nincs kit gyűlölnöd
és nincs kit magasztalnod

nincs mit kapnod
és nincs mit adnod

Az Egész Világ Vagy
ha Egészen Ott Vagy"

Sz. V.

Love&Peace...4ever: Popi

ez kommentár te pics...csak membörök írhatnak a blogodba ilyet..

CUBANA

Szóval a hely, ahol Szkalli mindösszesen vagy hét hónapja dolgozik, s hallomásból bizonyosan jól ismertek Ti is, a Bar Cubana, Waterloo, Lambeth, Dél London....

Már lassan 2 hónapja volt szerencsém pincérnői állást kapni a bárban, s lassacskán ráeszmélni, h bírja Pu ezt az éjszakai munkát és végtére is h bírja ilyen jól...

Mindenekelőtt csekkoljátok le: www.cubana.co.uk.
(A parties címszó alatt a floorplanra kattintva van vagy két fotó...)

Kezdjük ott, h az egész managment folyton kész van... Dolgoztam már egy pár helyen felszolgálóként, de ilyen káoszt sehol sem láttam, ami itt van. Legkendvencebb managerünk, aki férfi mivoltja ellenére a legegyszerűbb "punci vagy fütyi?" kérdésre kétkezét feltartva, ugrálva a hímvesszőre voksolna, Nicholas, a 37 éves Venezuelai bevándorló.
Nagyszerű főnök, érdekes módon, rendkívül pozítivan csattan homoszexuális beállítottsága. Maszkulin, dominánsan is fellépni tudó, bárkit kihajít ha túl részeg, s ugyanakkor feminím vonásai megteremtik azt az intuíciót, ami munkáját olyan becsülni valóvá teszi... Észreveszi ha fáradt vagy és megérti ha megjött, kiszagolja ha fáj a szíved és minden jól végzett nap után megdícsér, mint Erzsike néni, mikor elsőosztályos koromban szépen írtam a nagy T betűt...
Egy jó pár managerrel volt már dolgom, voltak jobbak, rosszabbak, Nicho, a tökéletes főnök. Személyisége valamely kémiai vegyülete mindkét nemnek egy olyan finom vonalon haladva mely őszintén utat enged mindkettőnek de mindig annak, amelyikre épp szükség van...

Itt ép a 37. szülinapján szarrá szívva partizik:

(a jobbon Nicho, a másik oldalon Jair, és bár nem tudom mi lehetett valaha kettejük között, szinte biztos, h látták már egymás kukiját... Jair is homo egy kicsit, és minden gesztikulációja és mozdulata olyan, mint aki a Will és graceből sétált ki... Mellesleg imádjuk, mert egy idióta állat az is!!!)

A főfő manager, Andy, aki brit, és sajnos nincs róla képem, annyi idős, mint jó apáink, egy drogos állat, és ezért mindig vidám. A fizetések számolásánál van h 50 fontot lefelejt, van h 200zal többet számol. Nem panaszkodunk, csak mindig utána számolunk. Ha kevesebb szólunk, ha több, kussolunk. :) És mindenki boldog.

Rengetegen dolgozunk a Cubanaban. Diákok, parttimosok, összesen lehetünk vagy 30an, itt vagyok már egy ideje, de még mindig van olyan arc, akin meglepődöm, h ez mit keres itt.

A bárban Angival dolgozik egy lengyel csaj, Anita, aki 32 éves, a férjével jött ki, két gyerekét maga mögött hagyva a nagymamánál, és tulajdonképpen rájuk dolgoznak a hapsijával. Anita mindig szomorú, egyébként egészen szép, már olyan lengyel módjára... Sóhajtozik, és tekintete mindig szenved. Mintha valami orosz realista regényből sétált volna ki, ő maga egy megtörhetetlen, erős nő készreírt karaktere, élete melankólia és várakozás, odaadó szerelem.
A férje (aki gyakran bejön érte éjszaka) a kommunista kalászt lengető paraszt (meglehetősen csinos though...) hasznos tagja a társadalomnak, az arca szelíd és becsületes, tűrőképessége és alázhatósága a csillagokat éri, és olybá tűnik szerelmes a feleségébe.
Kissé tragikomikus, mégis jóleső kép kettejük látványa, ismerve a háttértörténetet, végtelenül tisztelem csajt, mégha annyira nem is kedvelem.

Jair is, akiről említettem már az előzőekben a pult mögött nyomja. Mindig nagyon stylos, fényesre borotvált, szemöldökének íve greta garbótól ihletett tökély, gondosan szedve, soha egy kallódó szál... Fantasztikusra hidratált arcán mindig ott húzódik az a kéjenc kis mosoly, mely hogyha az első pillanatban mégsem jönnél rá (ami persze képtelenség) jelzi, h "bibi nekem van egy titkom". Jair 31 éves és már nem szűz. Ahahahahah

Itt lenne még Angéla véghetetlen vágyának kétlábonjáró megtestesülése, a brazil liberális párt elnökének "kicsi" fia, Bruno...

De erről csak annyit mondok, mert nem tudom mennyit szabad, és Púp megint beharagszik majd a térdére fektetve megint elveri a seggem, és még az előző torture nyomai is látszanak rajtam, igaz részint Gábor harapásnyomai, de azok a véres vörösre hurkásodott csíkok Agresszívangéla kezének nyomai. Félek.

Bruno nemtom hányéves, de a bárban dolgozik, és most hazautazott délamerikába.



Én a flooron, Nichoval dolgozom közvetlenül, mint a főpincéremmel és csak spanyolul beszélő velem idős csajokkal.
A kedvencem, aki gyönyörű és csókolnivalóan édes kis picsa, Raquel, aki az én nőkről alkotott képem netovábbja. Spanyolhon gyermeke, az angol tudás a yes és no között kedvéhez képest mozog, de mindenesetre köszönhetően mindenki által belátható verbálisan igen jól fejlett kommunikációs készségemnek, bármiről el tudok mostmár vele beszélgetni, és apránként a spanyolt is kifundálom lévén szinte mást sem hallok. Kettőnk közt tátongó szocializálódási különbségek légüres tere ellenére, szerelmesek vagyunk, és bár a dolog színtisztán plátói, nagyon régen találkoztam már emberrel, akinek társasága megmagyarázhatatlanul szükséges lételemem...
Raquel.

Itt van még Laura, aki Raquel barátnője szintén tüncimók kis kolleginám, kevésbé mozgat meg, de azért nagyon szeretem...


És akik még ki nem maradhatnak...
Először is Patricia, aki pincértársam. 34 éves faszéhes kanca, értelmes, szellemes, venezueli és elvált. Csodanő. Senkire sem mondtam még ilyet, de azt hiszem példaképem lehetne... (ha akarnám h legyen nekem olyan...)

Végül de nem utolsó sorban Barbara, aki Nicholas unkohúga a bárból... Ösztövér ordibálós vérbeli mediterrán picsa, aki úgy kalimpál, mikor idegesen oszt valakit, h még spanyolul is szószerint értem mi a baja... (A jobbon)

És a férje Juan, aki nyugodt, kiegyensúlyozott és tiszta szívű... A kedvencem a konyháról...




Hát így hirtelenfelindulásból ennyi... Már régóta tartoztam nektek egy informatívabb beszámolóval.

Egyébiránt működünk, néha egészen hepik is tudunk lenni...
Tsók, muldör

Back to life!

Ígérem mostmár rendbeszedem magam!
Bár az elmúlt jó pár hónapban mást sem hallottatok, csak legkedvesebb belsőszorongásaim tüneti sípolását, most oda jutottam, h lépek.

Ma reggel rápofoztam kettőt A orcámra, és mondtam is, h "mostmáraztán!". Évekig is foroghatok ugyanazon questionökön, s valahol a továbblépés azokon lenne a válasz. (legalábbis most épp ezzel próbálom kihúzni magam beteges önsajnáltató világmagyarázataim depresszív mindennapjaiból...)

És ma beszéltem Ágival, nem is tudom miért de eléggé el halogatva a dolgot, és bele olvastam a blogjába, és rájöttem, h ő él én meg nem. És arra is, h igaza van, és valahol ösztönből hátulról sokkal okosabban és éretebben él, mint én hiszem, h képes lennék rá...

Talán mindig ezt szerettem benne, hónapok után, egy kis csettel, még szavak nélkül is képes rámutatni, h mit kell tennem. Lényéből adódik. Köszi, popi!

Újabb lényegtelenség a lényegről

Nem kaphatjuk meg mindig, amit akarunk. Geci egy dolog...
Ha egy pillanatra visszaemlékszem a kisgyermekkoromra, felrémlik előttem a megnemkapottjátékok fájdalma. Mitől éreztem rosszul magam? A nem teljesült vágy szomorúsága lett volna? Vagy az akarat érvénytelenségének dühe? Azt hiszem az utóbbi emberibb, mondhatnám, h gyermekibb. Valahol a gyermeki őszinteség az igazi, bár mindenképp kontrasztosabb színe az embernek. A még semmi által nem befolyásolt tiszta lényé...

Azt hiszem még mindig nem nőttem fel. Még mindig gyerek vagyok. És szőrnyű ellentmondásokba taszít a tudat, h még mindig 20évesen is képtelen vagyok elfogadni, ha valami nem úgy történik, ahogy én szeretném...
Az, h még mindig nem nyertem meg a lottót, egy dolog. Valami olyan történés, aminek a mozgatójához és "eldöntő"érvényéhez nincs közöm, nincs személyes kapcsolatom, érzelmi szálak nem léteznek köztem és "ő" közötte, nem tud igazán megrendíteni. Így nem sértődhetek meg a national lotteryre, h ugyan miért nem hagyta magát megnyerni!

Amennyiben a vágyam valamely embertársamhoz szól, avagy általa beteljesíthető, az egész adok - kapok dolog egy nagyon érzékeny területre vetődik...

Ha az apukám nem vette meg nekem a barbit amit annyira szerettem volna, sírni kezdtem. Nem csalódottságomban tettem... Gyermekkorban a szűlő a táplálék, a csatorna mindenhez, amire szükséged van. A szülő függelékében létezel. Felmerül a szükség, a hiány valamire ami még nincs, de lehetne... Bármilyen indítékkal, fontossággal, de felmerül az igény.
És nem kapom meg. Hirtelen úgy érzem, h nem szeretnek, nem vagyok fontos. Minden élet és érzelem szükségletem a szűlőhöz kapcsolódik. Amíg mindent megkapok, élek. Tehát, már a gyerek is tudja, h a szülő azt akarja, h éljen. Érted él. Érted van. És te kell, h legyél a legfontosabb, mindig. És egy pillanatra úgy tűnik, mégsem így van. Kit nem rígatna ez meg?

Elfogadod, felnősz, volt barbi, nincs barbi. Kiismerjük a saját igényeinket, és felnőttként - úgymond- megtanuljuk őket kielégíteni, avagy háttérbeszorítani...
Ez így természetes, mindenkivel így kéne lennie. Felnőttség valami olyasmit jelent, h önálló vagy, magadban is cselekvőképes, megteremtheted a saját vágyaidat, nem függhetsz már valaki mástól. Magad kell a táplálékod légy. Te magadnak kell akarnod, h élj.

De mi történik, amikor még mindig nem tudod egyedül csinálni. Elkezdesz mástól függeni. Mennyi elbaszott házasság valami ilyesmin jutott a végéhez!

Szeretlek, és ezért szeretném, h szeress. Te szeretsz. Én biztonságban érzem magam, és te vagy az én testi, lelki táplálékom. Amíg szeretsz, úgy érzem, valaki akarja, h éljek. "Rendkívül boldogító tud lenni.", h mesterem szavaival éljek...
Csakhogy természetesen csak olyasvalakit szerethetek, aki mint tudjuk aktuálisan épp úgy tud engem viszont szeretni, ahogy nekem, az megfelelő. Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ebbe most bele se menjünk.

Tehát én valahogyan deffiniálom a szerelmem, és minden jellegű ezzel kapcsolatos elvárásom kinyilatkozik a boldogságomon és avagy boldogtalanságomon. Mi történik, ha te elkezdesz máshogy szeretni? Ha csak én függök tőled, te nem függesz én tőlem...
Hazaérek és azt akarom, h megölelj. Oké. Vágyom arra, h mikor haza érek, megölelhesselek. Nem történik meg. Arra várok, h tedd meg értem. Magadtól. Nem is szólok. Akarom, h táplálj pontosan azzal a kötelességel, ami feltételezi, h tudod mivel és mikor KELL H táplálj.
Nem tudhatod, nem kötelességed, nem vagy se az anyám sem az apám, nem hibád, nem szándékod, és bennem mégis felmerül, h nem szeretsz.
Egyszer. És furcsa kis holmi a mi kis túlhordott gyermeklelkünk. Mert nem csak követelőző, de makacs és sosem felejt.

Miért nem ölelt meg? Azt akartam, h megöleljen. És itt már fel is lépett a hiány. Amit a felnőtt ember befoldoz avagy kielégít -ha úgy tetszik- magában, magának, mivel él és tudja, h más is ezt teszi, fel sem merül benne az elvárás arra, h amit magának meg tud tenni, mással akarja megoldatni...

És én itt bizonytalanságba kerülök. Sajnos szükségem van a megerősítésre. Magamat mások tettei erősítik. Öleljetek, szeressetek, csókoljatok, érezzem minden pillanatban h számítok, érezzem minden pillanatban, h vagyok. Csak valaki más által létezhetek. Függök.

Ha úgy érzem nem szeretsz, nem is vagyok. Viszont lenni akarok!!
És itt, ebben a fázisban torzul a "szerelem" az annak esetleges nem lététől táplált félelemmé. És persze egyenesúton a zsarnoki hatalomvággyá. "Azt akarom, h szeress!!" És ha mégsem, hát gyűlöllek ezért!

Az ember tudattalan átforgatja a dolgot egy pillanat alatt... Függök, de nem látom. Rettegek, h egyedül hagysz. Biztonságra vágyom. És azt akarom, h függj. Te én tőlem. És onnantól kezdve mindig leszek, bebiztosíthatom, h legyek, és nem fogok félni többé. És furamód, te sem fogsz igazán kelleni nekem, aminek a tudatos észrevétele abba a kellemes illúzióba ringat, h egyedül is tudok lenni.

Durva ez ám, mert ha végiggondoljuk, a rettegő fél, a másikat csak egy fajta ösztönös pótcselekvésként, piócamód eszköznek használ ahhoz, h úgy érezhesse, szeret.

Nagyon durva.

Mert az ilyen ember valójában nem tud szeretni, és itt a hangsúly. Missing, basszus, missing.
Lassan megértek olyan dolgokat, amiket már százszor olvastam és hallgattam meg, és azt hittem ezzel meg is oldottam magamban... De úgy néz ki, most ide SAJÁT végkövetkeztetésként is ki kell mondjam újra: Amíg magadat nem szereted, képtelen vagy bárki mást.
A biztonság bennünk van. Minden félelem, erőszak és uralkodni vágyás a szeretetlenség kompenzációja.

Furcsa utakon járok barátaim... Újra és újra fel kell nőnöm. De furcsamód csak azzal válhatunk igazán felnőtté, h sohasem vesszük azt a nagyképű bátorságot, h elhiggyük már azok vagyunk.